|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Széchenyi Kinga 2006. november 27.A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Matematikai és Informatikai Szakosztálya november 25–26-án Csíkszeredában megrendezte a Bolyai Farkas Emlékkonferenciát, amelyen matematikai, informatikai, matematikatörténeti és módszertani előadások hangzottak el. Itt adták át először az idén alapított Farkas Gyula emlékérmet. Az idei díjazottak: Bandi Árpád (Marosvásárhely), Bencze Mihály (Brassó) és Farkas Miklós (Segesvár) tanárok. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész alkotása, amelyet minden évben a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztálya képviselői ítélnek oda. A konferencia matematikatörténeti előadásai Bolyai Farkasnak állítottak emléket, aki 150 évvel ezelőtt, 1856. november 20-án hunyt el, és aki 47 éven keresztül tanított matematikát, fizikát és kémiát a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. /Borzási Péter: Bolyai Farkas Emlékkonferenciát tartottak. Első ízben adták át a Farkas Gyula Emlékérmet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./2007. január 5.A matematika magas szintű művelése a Kárpát-medencében a két Bolyaival kezdődött. A legújabb kutatások tükrében egyre világosabb, hogy tevékenységük nem csupán tudománytörténeti, de kultúrtörténeti horderejű is. Halálának 150. évfordulóján, 2006-ban emlékezett meg az utókor Bolyai Farkasról. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tartott emlékülések a nagy tudós életművének teljességét világították meg. Matematikusi ténykedésén túl drámaírói, néprajzkutatói, kertészmérnöki és fizikusi tevékenységéről is szó esett. Munkásságának egyetemességét bizonyítja, hogy a magyar nyelvterület egészéről érkezett kutatók számoltak be a teljes életmű feltárásában elért legújabb eredményeikről. A rendezők a csíkszeredai Bolyai Farkas emlékkonferenciát a kiváló középiskolai matematikatanárok tevékenységét jutalmazó Farkas Gyula emlékérem odaítélésével kapcsolták össze. Farkas Gyula a tizenkilencedik-huszadik századforduló kiemelkedő kolozsvári fizika professzora volt, aki főleg matematikai tevékenysége révén vált világhírűvé. Az arcképét ábrázoló plakettet 2006-ban Bandi Árpád marosvásárhelyi, Bencze Mihály brassói és Farkas Miklós segesvári matematikatanárnak ítélték. A Farkas Gyula emlékérem Széchenyi Kinga budapesti képzőművész nagylelkű adománya. A művész személyes ajándékát, a Bolyai Farkast ábrázoló plakettet, a Bolyai kutatásban kifejtett tevékenységéért dr. Oláh Gál Róbert csíkszeredai egyetemi adjunktus vehette át. /N. J.: Kultúrtörténeti visszatekintő. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./2007. november 21.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztálya „A magyar tudomány napja Erdélyben” rendezvénysorozat keretében, a többi szakosztálytól eltérően, már november 16–17-én megtartotta konferenciáját Kolozsváron, amelyet idén Martin Lajos emlékének szenteltek abból az alkalomból, hogy a híres matematikus és feltaláló 180 éve született és 110 éve halt meg. Martin Lajos 1872 és 1897 között a kolozsvári egyetem tanára volt, a repülés magyar úttörője. „Repülő kereke” ma is látható a kolozsvári Történeti Múzeumban. A szakosztály, a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, valamint a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság tavaly óta évente Farkas Gyula Emlékéremmel díjazza azokat, akik a legtöbbet tették a matematikai műveltség terjesztéséért, a tehetséggondozásért. A díjat idén Néda Ágnes, a Matematikai Lapok nyugalmazott főszerkesztője, Sebestyén Júlia, marosvásárhelyi és Tárnoky György nagyváradi nyugdíjas matematikatanárok kapták sikeres munkájukért. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész munkája /(K. Z.): Martin Lajos Emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2008. november 18.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztálya a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében, november 14-én megtartotta konferenciáját Kolozsváron, amelyet idén Réthy Mór emlékének szenteltek abból az alkalomból, hogy a híres matematikus és fizikus 160 éve született. Réthy Mórnak, aki 1874 és 1886 között Kolozsváron volt egyetemi tanár, nagy szerepe volt abban, hogy a kolozsvári magyar egyetemen meghonosodott a Bolyai-féle nem euklidészi geometria oktatása. A szakosztály, a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, valamint a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság 2006 óta évente Farkas Gyula Emlékéremmel díjazza azokat, akik legtöbbet tettek a matematikai műveltség terjesztéséért, a tehetséggondozásért. A díjat idén Biró Judit, a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy) tanára, Kürthy Katalin, a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár) és Olosz Ferenc, a Kölcsey Ferenc Líceum (Szatmárnémeti) nyugalmazott tanárai vehették át. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész munkája. A családias, megható ünnepségen részt vettek az előző évek díjazottjai közül Bandi Árpád (Marosvásárhely), Néda Ágnes (Kolozsvár), Farkas Miklós (Segesvár). A tavalyi díjazott Tárnoky György (Nagyvárad) azóta elhunyt. /Borzási Péter: Réthy Mór Emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./2014. április 1.Van még kutatnivaló – Megjegyzések egy évforduló apropójánHa csigalassúsággal is, de halad idehaza is a sztálinizmus osztályalapon véghezvitt gaztetteinek szakszerű feltárása. A tömegtájékoztatásnak köszönhetően pedig a köztudatba is kezd beszivárogni a rémtettek egy részének híre. A Moszkvából irányított osztályharc vívmányai közé tartozik egyebek közt a birtokos nemesség és főnemesség – iskola és templomépítők – felszámolása: vagyonuk elkobzása, kényszerlakhelyre, munkatáborokba hurcolásuk, megfigyeltetésük és üldöztetésük a politikai rendőrséggel. A titokban tartott előkészületek után 1949. március 2-án éjszaka két és három óra között beindult az akció, rá egy fél órára már csak 30-40 kilós csomaggal döcögtek országutakon a kisemmizett családok a kijelölt gyűjtőtáborok felé. Marosvásárhelyen az erdélyi magyar történelmi családokat egyesítő Castellum Alapítvány szervezésében március 3-án emlékeztek a szégyenletes esemény 65. évfordulójára. Előrelépésnek számít, hogy a népes hallgatóságnak – az egykori kitelepítetteknek és leszármazottaiknak – történész szakember tartott előadást megtalált dokumentumok alapján. Viták is fakadtak. Mert az eseményeket átélő jelenlévők megjegyezték, hogy bizonyos dokumentumok valótlanságokat tartalmaznak, ugyanis nem igaz, hogy a kitelepített családoknak lakást és állást biztosítottak. Állításukat magam is – mint a szörnyűségek átélője – megerősítem. Lakást is, munkát is (de csak kétkezit érettségi vagy diploma mellett is!) ők maguk kellett keressenek. Leltárt sem készítettek az úgynevezett kisajátítási bizottságok! Nem készült leltár a kastélyok és udvarházak berendezéséről, sem más ingatlanról vagy állatállományról. Mindent széthordtak, elloptak. A marosvásárhelyi megemlékezés egyik tanulsága: rést kell ütni a kommunista hazugságok falán. Az itt következő megjegyzéseknek talán csak a történelmi hitelesség szempontjából lehet jelentősége. A vásárhelyi eseményről szóló egyik tudósítás azt írja, hogy 1948. február 25-én felkészítőt tartottak a pártaktivistáknak az akció előkészítéséről, március 1-jén titoktartás mellett megalakultak a kisajátítási bizottságok (…), és jött húshagyó kedd, a kitelepítés napja. Csakhogy az a bizonyos húshagyó kedd 1949-ben volt! Tévedés itt az 1948-as évszám, hisz a kitelepítési rendelet 1949. március 1-jén jelent meg és lépett hatályba. Ha 1948. február 25-e nem tévedés, mennyire lehet komolyan venni azt a román sajtóban megjelent állítást, mely szerint a bukaresti pártvezetés 1948 nyarán Sztálin megbízottjának, Vorosilov marsallnak jelenlétében határozta el, hogy a földbirtokosoktól elveszik az 1945-ben még meghagyott 50 hektárt is? Arról is jó volna olvasni szakmunkákban, igaz-e, hogy Sztálin tervét, mely szerint a földbirtokosokat szibériai munkatáborokba kell deportálni, amerikai közbelépés akadályozta meg? Ez azért is fontos, mert a kitelepítettek közül sokan így tudják, így hallották (köztük jómagam is). A képzelőerő működésbe léphet: a két rémes diktátor közül az egyik 19, a másik egy híján 20. Szibériától függetlenül komolyabb fórumokon mostanában, a kutatások haladtával el-elhangzik a kérdés: Auschwitz után öt évre hogyan történhetett meg ez a nagy disznóság? Székelyudvarhelyen is volt megemlékezés március 2-án. Ott egyebek közt az hangzott el, hogy a fiatalabb nemzedék jóformán semmit sem tud a ’49-es kitelepítésekről, a fordulat előtt még a történelem szakos egyetemi hallgatók sem hallottak róla, a tankönyvekben ma sem olvasható semmi erről az eseményről. Sőt: a nemrég megjelent A székelység története című kézikönyv és tankönyv is hallgat róla. Azt viszont pozitívumként említették az alkalmi szónokok, hogy a kolozsvári Gál Mária, a budapesti Gerlóczy Mariette és Széchenyi Kinga (gróf Széchenyi István dédunokája) könyvei mellett ma már mesteri és doktori tudományos dolgozatok/értekezések témái közt megtalálható a romániai kitelepítés is. A restitúció és kártérítés gyalázatos menetéről is szóltak az emlékezők, bírálták az európai parlamenti képviselőket és a hazai igazságszolgáltatást. A hazugságokról Udvarhelyen is szó esett. A 1949/83-as számú kitelepítési rendeletben is vannak hazugságok, a korabeli kommunista sajtóról nem is beszélve. Például: a kisajátítást végző szervek a legtöbb birtokos gazdaságát siralmas helyzetben találták. Gazdasági gépeiket fedél nélkül, sárban, esőben, hóban kint hagyták az udvaron a rozsda szabad martalékául. Állatállományuk is siralmas állapotban, a földesúri renyheség, lustaság áldozatává lett. Csonttá soványodott lovak, kiálló bordájú szarvasmarhák, lyukas tetejű istállók. (Brassói Népújság, 1949. március 6.) Ilyen a szemenszedett hazugság! Udvarhelyen így összegeztek: soha többé ne születhessen meseszerű ideológiára és hazugságra épülő társadalmi rendszer, soha többé iskolázatlan, buta emberek ne vezethessenek országokat, de még kisebb közösségeket sem. A rendszerváltozás után a szabad sajtónak köszönhetően meggyőződhettünk a népi bölcseletről: aki hazudik, az lop is. Komoróczy György. Krónika (Kolozsvár) 2016. március 31.Miért?Klasszikus író mondta, nem szívesen ír ismertetőt – még felkérésre sem – tudományos vagy ismeretterjesztő munkáról, mert nem szeretné, ha az olvasó azt gondolná, hogy a recenzens jártasabb a témában, mint a szerző(k). Előrebocsátottam ezt a felmentésemre szánt mondatot mindamellett, hogy nem ismertetőt, hanem csak egy szerény megjegyzést tennék a Székelység története című tankönyvvel és kézikönyvvel kapcsolatban. A második, javított kiadásra gondolok (2015). Ezerkilencszáznyolcvankilenc után történészek, írók, újságírók – idehaza és Magyarországon – igyekeztek fényt deríteni a szovjet típusú diktatúrák gaztetteire is. Könyvek, tanulmányok, újságcikkek számoltak be – egyebek mellett – az egykori történelmi családok leszármazottainak 1949-es kitelepítéséről, vagyonuk teljes elkobzásáról, kényszerlakhelyes és munkatáboros megpróbáltatásairól, megannyi hátrányos megkülönböztetéseiről. Néhány ilyen cím: Beczásy István: Bekerített élet (Nagyvárad, 1995); Gál Mária: D.O. – Kényszerlakhely (Kolozsvár, 1996); Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek (Pomáz, 2008); Oláh-Gál Elvira: Beszélgetés altorjai báró Apor Csabával (Csíkszereda, 2009); Jaap Scholten: Báró elvtárs (Budapest, 2014); Csinta Samu: Erdély újranemesítői (Budapest, 2015); Gaal György: A Báró elvtárs margójára (Csíkszereda, 2016). Az egykori székelyföldi történelmi családokban szép számmal voltak – a fentebb említett tankönyv szerint is – az utókor tiszteletére, elismerésére érdemes személyek. Ők az iskola- és templomépítők, az idegen elnyomás elleni harcok vezetői, a tudományos és művelődési élet alakításának részesei. Olyan történelmi figurák, akik népközelben éltek, és akik számára a közösség, a nemzet ügye volt az első. Szóval az ő székelyföldi leszármazottaikkal (is) csúfosan elbánt a sztálinista diktatúra 1949-ben a már említett módon. De erről egy árva szó sem esik a tankönyvben/kézikönyvben az államosításról szóló fejezetben sem (A székelység a létező szocializmus időszakában, 168. oldal). Vajon miért? – kérdezzük értetlenül, ugyanis napjainkban a magyar történészek zöme – szerte a Kárpát-medencében – a sztálinizmus gaztetteinek részletes feltárását, bemutatását is feladatának tekinti. Szükség van erre főként a fiatal(abb) korosztály tájékoztatása végett, hisz nekik is tudniuk kell(ene) felnőtt korukra, hogy a 20. századi Európának a hitlerizmuson kívül volt még egy – szintén pusztító – rákfenéje: a sztálinizmus, azaz: a sztálini gyökerű kommunista diktatúra. Kár volna ettől az információtól elzárni a tanulóifjúságot! Komoróczy György. hargitanepe.eu lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
